T. Városi Ágnes: Mézeskalácsformák

Cím: Mézeskalácsformák Szerző: T. Városi Ágnes Szerkesztő: Tanai Csaba (technikai szerkesztő) Székely Zoltán( sorozatszerkesztő) Fordító Kovács Lajos ISBN13: 9789637207815 ISBN10: 9637207813 Kiadó: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Megjelenés dátuma: 2024. január 01 Kötéstípus: Puhakötés Terjedelem: 215p., 210 x 300 x 15 mm Súly: 970 g Listaár: 5800 Ft (áfával) Kedvezmény(ek): 10 % A kedvezmény csak az Értesítés a kedvenc témákról hírlevelünk címzettjeinek rendeléseire érvényes. Kattintson ide, ha még nincs feliratkozva! Beszerezhetőség: Készleten van. A délelőtt 11 h-ig elküldött rendelést következő munkanapra, az azután leadottat a második munkanapra szállítjuk. Nyelv: angol, magyar Témakör: Kulturális antropológia, néprajz és folklór Szolgáltatóipar   Kosárba teszek példányt

Hosszú leírás:

A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum első néprajzi tárgyú katalógusa, amely bőven meghaladja a műfaj kereteit, hiszen jóval többet kapunk, mint a gyűjteményben található 202 mézeskalácsforma bemutatását. A régebbi katalógusokkal ellentétben nem csupán a tárgyak puszta felsorolása és néhány fotó szerepel, hanem a tárgycsoport története, eredetének felderítése. A röpke 43 oldalas bevezető „tanulmány” egy aprólékos mesterségleírással kezdődik, majd megismerhetjük a győri és Győr környéki mézeskalácsos szakma történetét, a foglalkozás sajátságait, a különböző feladatköröket, mint a dúcok faragása, a sütés körüli teendők vagy a viasz feldolgozása. Vagyis nagyon más, mint ami sokak fejében él a mézeskalácsra gondolva. A búcsúban kapható szép, színes, ejzolt, habos, tükrös szívecskés sütemény ugyanis nem a hagyományos mézeskalács, egy nagyon kései változat. Az eredetét a görög‒római korra vezetik vissza, de lehet, hogy már korábban is léteztek ilyen mézes pékáruk. Alapanyaga méz, (rozs)liszt és fűszerek, minden műhelynek megvolt a saját receptúrája. A mézet a kassal együtt vásárolták meg, s mivel még nem ismerték a pergetést, a lépet összetörték, majd hevítéssel csorgatták ki a mézet, így óhatatlanul a viasz egy része belekerült a mézbe, ami szintén sajátos ízt kölcsönzött a süteménynek. A viasz, ami tulajdonképpen a folyamat mellékterméke, meglehetősen drága volt. Előkelőbb, mint a faggyúból készül gyertya, így feldolgozták azt is. A legtöbb mézeskalácsos egyben gyertyás is volt, csak kevesen adták tovább a viaszt feldolgozatlanul, vagy készítettek csak viasz offereket, azaz fogadalmi tárgyakat, és gyertyát nem. Megismerhetjük a formákat adó műhelyeket, a 17‒20. századi bábsütőket, illetve a Komondi műhely történetét. A „tanulmányhoz” alaposságát mutatja a hozzá tartozó 256 lábjegyzet, amely a felhasznált levéltári források, folyóiratok és egyéb források nagy számára utal. Az eredményeket angol nyelven is összefoglalja. A katalógusban a formák mellett az azokon található jelzetek feloldását is olvashatjuk. Bár több mesterjegy ismert volt, de a tárgyakon szereplő mesterjegyek, betűk, számok és motívumok megfejtése, névhez és műhelyhez kötése főleg a szerző munkájának köszönhető. Az egyes betűk feloldása nem volt egyszerű, tekintve, hogy sok német név is szerepelt a mesterek között. Ráadásul sok esetben még azt is sikerült kideríteni, hogy az adott mézeskalácsformát ki faragta.