Mohai V. Lajos: A drága váza

Cím: A drága váza Alcím: Válogatott esszék, tanulmányok Sorozatcím: Kézjegy Szerző: Mohai V. Lajos Szerkesztő: Laik Eszter ISBN13: 9786155251863 ISBN10: 615525186X Kiadás sorszáma: 1. Kiadó: Savaria University Press Megjelenés dátuma: 2017. március 10 Kötetek száma: 1 Kötéstípus: Puhakötés Terjedelem: 260 oldal, 16 x 28 x 14 mm Súly: 428 g Listaár: 1980 Ft (áfával) Kedvezmény(ek): 10 % A kedvezmény csak az Értesítés a kedvenc témákról hírlevelünk címzettjeinek rendeléseire érvényes. Kattintson ide, ha még nincs feliratkozva! Beszerezhetőség: Készleten van. A délelőtt 11 h-ig elküldött rendelést következő munkanapra, az azután leadottat a második munkanapra szállítjuk. Nyelv: magyar Témakör: Irodalomtörténet Líra Epika, elbeszélő irodalom   Kosárba teszek példányt

Rövid leírás:

„A közép-európai ma és tegnap irodalmáról van szó. Ha úgy tetszik, e régió késő modernjéről, ahogy – önmaga ellentéteként is – kihordja a régió posztmodernjét. Persze a középpontban a magyar irodalommal. De néz északra is, Bohumil Hrabal többször megidézett alakjáig. És néz délre is, Danilo Ki? címbeli példázattá emelt alakjáig. A legfontosabb mégis, ami itthon történik. Valahogy úgy, hogy eleven ősnek ott a majdnem monografikusan is megírt Kosztolányi. Belőle lesz versben a többször utalt Weöres és sokszor megírt Tandori. Érzékeltetve a magyar líra irodalomtörténeti súlyú korszakváltását. És belőle lesz a prózában sokszor megírt Ottlik, Mán-dy, Mészöly, Esterházy és a többször utalt Nádas. Érzékeltetve a magyar próza irodalomtörté-neti súlyú korszakváltását.” (Poszler György, 2003)

Hosszú leírás:

„A közép-európai ma és tegnap irodalmáról van szó. Ha úgy tetszik, e régió késő modernjéről, ahogy – önmaga ellentéteként is – kihordja a régió posztmodernjét. Persze a középpontban a magyar irodalommal. De néz északra is, Bohumil Hrabal többször megidézett alakjáig. És néz délre is, Danilo Ki? címbeli példázattá emelt alakjáig. A legfontosabb mégis, ami itthon történik. Valahogy úgy, hogy eleven ősnek ott a majdnem monografikusan is megírt Kosztolányi. Belőle lesz versben a többször utalt Weöres és sokszor megírt Tandori. Érzékeltetve a magyar líra irodalomtörténeti súlyú korszakváltását. És belőle lesz a prózában sokszor megírt Ottlik, Mán-dy, Mészöly, Esterházy és a többször utalt Nádas. Érzékeltetve a magyar próza irodalomtörté-neti súlyú korszakváltását.” (Poszler György, 2003) „Olyan rövid, szabott terjedelemben mond el lényegeket, hogy mintha Nemes Nagy Ágnest, Ottlikot hallgatnám, továbbá mestereimet. Egyáltalán, öreg írófigurát, engem, Mohai megköny-nyeztet nemcsak azzal, hogy – egy 1956-ban született író tollából! – az 1956–68 közti magyar irodalmi nézetvilágot kapok lenyűgöző, semmiben nem mutatványosi, showmani modorban, ha-nem azzal a fanyar eleganciával is, mely – mit mondjak? – az irodalomról „valló” szólás férfias kedvessége a szigorban. De ez a szigor nem tanáros, a regényelemzések gyorsak, lényegre törőek, egymásba indázók, ismeretközlők. S micsoda képélesség! Ahogy Mándyt, akit én Mészölynél kicsit nagyobb írónak tartok, Mohai abszolút nagyság-nak látja szintén, finoman utal korlátaira – Budapest, népréteg. Mészöly reménytelenség-ostromlását ő nagyra veszi, helyesen, s igazán lelkem dolga, hogy túl sok kis-mészöly-illető riaszt el engem a világ ügyeitől, meg a velünk, írókkal a nap 25. órájában sem törődő közembereké. Kosztolányi és Kosztolányiné históriája félmondatokban elevenedik meg úgy, hogy magam két oldalon szaporítanám arról a szót. (…) Föld, föld! Ezt kiáltom munkáinak olvastán. Teljesen mindegy nekem, rólam mit ír, meg hogy… hagyom. Mint orvosok, a beteg fölé hajolva, úgy va-gyok én itt Mohaival. Az igazságot, a kemény alapvonaljátékot hozza. De ha Mohai úgy dönt, hogy keresztlabda, szerva-és-háló-hoz!, akkor ma legföljebb hozzá hasonló jók vannak mező-nyünkben, alig ketten-hárman, de jobbak alig. Mondom még egyszer: célratörő lényegismertetés világossága, bátorsága koszto-lányis-újholdas. Messzi ködből érzem csak a világot, mint egykor, harmincnál több éve A vívóterem című ver-semben írtam, legyen, ha a sértés kisszerűsége „halálos” is, messzi, halk zaj… az esszé pedig szóljon arról, amit nem érünk föl karddal, sem ésszel. Mohai otthonossá, evidenssé teszi az ész irodalmi dolgait.” (Tandori Dezső, 2009)