Sr. Johanna-Andrea OCD: SZENT TERÉZ VÁLASZOL – Hogyan imádkozzunk?

Cím: SZENT TERÉZ VÁLASZOL – Hogyan imádkozzunk? Alcím: 4. kötet – A belső várkastély II. Sorozatcím: Tiéd vagyok Szerző: Sr. Johanna-Andrea OCD ISBN13: 9789635350261 ISBN10: 96353502611 Kiadó: JEL-Sarutlan Kármelita Nővérek Rendje, Marosszentgyörgy Megjelenés dátuma: 2020. október 30 Kötéstípus: Puhakötés Kapcsolódó kötet(ek): 9789639318663 (SZENT TERÉZ VÁLASZOL – Hogyan imádkozzunk?, 1. kötet – Önéletrajz I.), 9786155147982 (SZENT TERÉZ VÁLASZOL – Hogyan imádkozzunk?, 2. kötet – Önéletrajz II.), 9789635350025 (SZENT TERÉZ VÁLASZOL – Hogyan imádkozzunk? , 3. kötet – A belső várkastély I.), 9789635350360 (SZENT TERÉZ VÁLASZOL – Hogyan imádkozzunk?, 5. kötet – Alapítások könyve I.) Terjedelem: 344 oldal, 110 x 180 x 17 mm Súly: 205 g Listaár: 2600 Ft (áfával) Kedvezmény(ek): 10 % A kedvezmény csak az Értesítés a kedvenc témákról hírlevelünk címzettjeinek rendeléseire érvényes. Kattintson ide, ha még nincs feliratkozva! Beszerezhetőség: Készleten van. A délelőtt 11 h-ig elküldött rendelést következő munkanapra, az azután leadottat a második munkanapra szállítjuk. Hol kapható: Ezt a könyvet megvásárolhatja viszonteladó partnereinknél is. BUDAPEST: Magyar Kurír (tel: 06 1 266 0845, web: bolt.ujember.hu) / Szent Gellért Kiadó és Nyomda Kft. (tel: 06 1 266 61 61, web: www.szentgellertkiado.hu) / Szent István Társulat (tel: 318-69-57, email: beszerzes@stephanus.hu) / Ős-Kép Kft. Molnár Zoltán (tel: 36204488699, web: www.oskep.hu) NYÍREGYHÁZA: LAUDATE Kft. - Nyíregyháza (tel: 06-30-67-88-974, web: www.laudate.hu) / Szent Miklós Kegytárgybolt Gondnoksága (tel: 06308638893) SZEGED: Korda Könyvkereskedés (tel: 06-62-426-617, email: kordaszeged@gmail.com) SZOMBATHELY: Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó (tel: 06-94-513-191, web: www.martinuskiado.hu). Vásárlás előtt tájékozódjon telefonon, hogy valóban van-e példányuk! Nyelv: magyar Témakör: Keresztény lelkiségi irodalom, hitélet Keresztény irodalom, életrajzok, regények Kereszténység   Kosárba teszek példányt

Rövid leírás:

A „SZENT TERÉZ VÁLASZOL” című sorozat 1-2. kötete Avilai Szent Teréz Önéletrajzát dolgozza fel. A 3-4. kötet pedig „A belső várkastély” című művét kíséri végig. Hogyan közelítheti meg a mai ember a középkor nagy misztikus egyházdoktorának tanítását az ima és az élet egységéről? Szent Teréz egyik leánya, egy mai kármelita nővér siet ebben az Olvasó segítségére.

Hosszú leírás:

„Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt és valami új valósult meg.” (2Kor 5,17)BR> Minden, amit Isten teremtett, nagyon jó (vö. Ter 1,31). Legcsodálatosabb alkotása az ember, akit szeretetből saját képére teremtett (vö. Ter 1,27), értelemmel és szabad akarattal ruházott föl. A valódi szeretet szabadságot ad a másiknak, hogy szabadon szerethessen. Az ember azonban nem tudott helyesen élni szabadságával. Rossz döntésének következménye, hogy eredendően jónak alkotott természete, rosszra hajlóvá lett. Az idő kerekét pedig nem lehet visszaforgatni, és a megtörténteket, meg nem történtté tenni. Isten azonban maga sietett teremtménye segítségére a megtestesülésben, a megváltásban és a Vigasztaló elküldésében, hogy ne csupán kijavíttasson az ember eredendően jó természetén esett csorba, hanem minőségében valami merőben újat is kapjon Jézus Krisztusban: beemeltessen a Szentháromság szeretetegységébe. „Ahová ugyanis a Fő eljutott dicsőségben, oda kap meghívást az egész test, az Egyház reménységben” (Misekönyv, Urunk menybemenetele). Az erre irányuló belső átalakulás a kegyelem által már itt a földön elkezdődhet az emberben. Ennek folyamatát tárja elénk Szent Teréz A belső várkastély című művében a lelki lakások szimbólumával, melyek az ember belső fejlődésének lehetőségére kínálnak esélyt. A teremtmény belső várkastélyában, vagyis önmagában Teremtője felé tart, aki személyiségének központjában lakozik. Az egyes lelki lakásokban mind a jó irányulásokat, mind a küzdelmeket leírja Szentünk, amelyeket megélve számos kegyelmet kap a belső zarándok, s e kegyelmek révén egyre közelebb és közelebb juthat a benne lakozó Szentháromság egy Istennel való egyesülés megtapasztalásához. Hisszük, hogy Isten mindenkiben benne lakozik, létezésének pillanatától, a megszentelő kegyelemben pedig szabad útja van az egy Lélekben Jézus Krisztus által az Atyához (vö. Ef 2,18). A szemlélődés isteni ajándékában, melyet nem lehet sem kiérdemelni, sem technikával elérni, ez a valóság válik megtapasztalhatóvá a hitben az ember számára. Nem pusztán Isten bennünk lakozásának tudatosításáról van tehát szó, hanem egy életbe vágó belső átalakulási folyamatról, amelyben a teremtmény fogékonnyá válik benne lakozó Teremtője közvetlen megtapasztalására.
Az első három lelki lakásban az ember elindul a belső szabadság útján: törekszik megszabadulni a földi javakhoz való rendetlen ragaszkodásaitól, hogy ne azok kössék le belső figyelmét. Elkezd megtanulni belül, Istenre irányultan élni, szerető párbeszédben Ővele. Az evangélium segítségével megpróbál belehelyezkedni Jézus földi életének eseményeibe, és tanul Tőle, aki gyakran ment föl a hegyre egészen egyedül imádkozni (vö. Jn 6,15). El-elgondolkodik Isten adományairól, hálát ad értük, tisztán tartja szívét és tudatosan teszi a jót felebarátaival. Így éli a szemlélődés előfeltételeit a mindennapokban, s fölismeri az ima és a konkrét élet elválaszthatatlan egységét. A szemlélődés az Istennel való kapcsolatban olyan ajándék, melyben az ember megtapasztalja a Szentháromsággal való egyesülés boldogságát. Az Ő lényege a szeretet, melybe a negyedik lakástól kezdve fokozatosan belemeríti az imádkozót, aki Őbenne találja meg nyugalmát. Szent Teréz úgy ír a szemlélődő ima egy-egy módjáról, ajándékáról, mint a kegyelem gazdagságáról. A nyugalom imája a szemlélődés kezdete, amikor az ember külső-belső mozgása lelassul, mind a test, mind a képességek (értelem, akarat) egyfajta mély nyugalomba kerülnek. A nyugalom imájában elmerülnek a képességek Istenben. Jézus mondja: „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek” (Mt 11,29). Az ötödik lakás nagy kegyelme: az egyesülő ima, melyben Isten rövid időre felfüggeszti az érzékek és a képességek működését, hogy az imádkozó egészen a Vele való, szeretetben történő egyesülésre tudjon figyelni. (Isten függeszti föl azok működését, és nem az ember éri el azt valamiféle belső összpontosítással.) A teljes ember (test, lélek, szellem) részesedik az egyesülő ima kegyelméből. Az isteni Szeretet Tüze átizzítja egész valóját, és alakítja őt. „Aki bennem marad és én benne, az bő termést hoz” (Jn 15,5) – mondja Jézus. Jelen sorozat harmadik kötete eddig jutott a belső várkastély lelki lakásainak szemléltetésében.
A most kézbe vett negyedik kötet pedig a hatodik és a hetedik lelki lakást öleli föl. Noha minden lelki lakásban kap az ember valamit a tarisznyájába, melyet aztán mindenhová magával visz, ám a hatodik lakásban történik meg az a fordulat, amelyre az első öt lakásban készült: alter Christus-szá válik, Jézus fölviszi magával a Golgotára, Vele együtt meghal, és mintegy „másik” Krisztussá lesz a kegyelem révén. Meghal benne a régi ember, hogy megszülethessen az új (vö. 2Kor 5,17), aki Krisztus képmása, az Atya fogadott gyermeke a Szentlélek által. „Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben” (Kol 3,3) – olvassuk a Kolosszeieknek írt levélben. A hatodik lakásban történik meg ez a fordulat, ezért a belső várkastély leírásában ez a lakás a legterjedelmesebb. A megannyi kegyelem, amelyről itt Szent Teréz ír, Isten vigasztalásai, mellyel erőt önt teremtményébe, és biztosítja őt arról, hogy minden pillanatban vele van. Az elragadtatás kegyelmében sokkal hosszabb időre, mint az egyesülő imában, az Úr felfüggeszti az ember érzékeinek és képességeinek működését, hogy zavartalanul élvezhesse a Vele való tapasztalható egyesülés örömét. A szellem röptéről az elragadtatás egyik formájaként szól Szent Teréz, amikor az ember szelleme egy rövid időre elragadtatik – Szent Pál szavával élve – a harmadik égig, és titkos szavakat hall, amelyeket embernek nem szabad kimondania (vö. 2Kor 12,2-3). A szívsebzés kegyelmében pedig – mely szintén elragadtatásban adatik meg – úgy megsebzi őt Isten szeretete, hogy az Utána való vágyakozás fájdalmában égve, mintegy a földi purgatóriumban, teljesen megtisztul szeretete. Nem akar, és nem kíván mást, csakis azt, hogy folytonosan tapasztalhassa az Istennel való egyesülést. Amint a Zsoltáros énekli: „Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld” (Zsolt 63,2). Újabb vigasztalása az Úrnak: a lélek fellángolása vagy fölujjongása, amint az evangéliumban olvassuk a mi Urunkról, Jézus Krisztusról: „Abban az órában fölujjongott a Szentlélekben és így szólt: »Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura…«” (Lk 10,21). Az imádkozó önkéntelenül is elkezdi dicsőíteni az Urat, és hálát ad Isten jóságáért, túlárad benne az öröm a fájdalom minden nyoma nélkül. Az Isten lélekkel való beszélgetéseinek nevezi Szent Teréz a látomásokat, hallomásokat, melyekben szintén vigasztal az Úr: közöl, felszólít, megerősít, cselekvésre indít, bátorít… Megkülönbözteti a képzeleti és az értelmi látomást, attól függően, hogy a jelenséget melyik képességén át fogja föl az ember. A látomások, hallomások a szemlélődés kísérő jelenségei lehetnek, de nem lényegi részei az Istennel való bensőséges kapcsolatnak, így a szemlélődésnek sem.
A hatodik lakásban számtalan megpróbáltatás éri mindazt, aki e belső zarándokutat vállalja: hosszantartó megszólások, betegségek, meg nem értettség (közvetlen környezete, illetve barátai részéről)… Nagy fájdalmában úgy tűnik neki, mintha soha nem tapasztalta volna Isten jelenlétét. Összeomlani látszik minden, ami eddig biztosnak tűnt. Mindezekben megéli Jézus elhagyatottságát a kereszten. – „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46) – most szívből imádkozhatja ő is Jézussal. S nem lehet tudni, mindez meddig tart még… – „…a bennünk lévő régi ember vele együtt keresztre lett feszítve…” (Róm 6,6).
Az emberi lélek jegyese: a Fiú, Jézus Krisztus. Az Atya pedig egyszerre csak megadja neki a szellemi eljegyzés nagy kegyelmét a Szentlélekben, melyben egyértelműen biztosítja, hogy örökre egymásban fognak élni. „Mert eljegyeztelek titeket egy férfinak, hogy tiszta szűzként vezesselek Krisztushoz” (2Kor 11,2) – írja Szent Pál a korinthusiaknak. Ezzel a hetedik lakás küszöbéhez érkezett az imádkozó, s a remény ellenére most még inkább reménykedjen (vö. Róm 4,18), és legyen állhatatos a megpróbáltatásokban, mert hamarosan megtapasztalhatja a szellemi házasság kegyelmét, ha továbbra is tudatosan Őbenne marad.
Szentünk a selyemhernyó hasonlatával él: az első lelki lakástól kezdve szövi a hernyó (az emberi lélek) azt a gubót (házat), amelyben aztán meghal (a régi ember), hogy egy gyönyörű szép pillangónak (az új embernek) adjon életet. A hatodik lakásban pedig megtörténik a csoda, az isteni Nap, Jézus Krisztus hatására, aki az emberi szív mélyéről olyan meleget áraszt, hogy valósággal kicsalogatja a pillangót az új életre. Beviszi őt a Király a saját lakásába, ahol megüli vele a menyegzőt. Nem mintha már ne lett volna eddig is Vele, hanem most ez a valóság tapasztalhatóvá válik a hitben az ember számára. A szellemi házasságban az imádkozó szinte folyamatosan tapasztalja az Istenben való életet. A fájdalom- és hiányérzetnek semmi jele sincs, hiszen immáron számára is tapasztalhatóan övé a Minden, és ezért itt már csaknem teljesen megszűnnek az elragadtatások. A hetedik lakásban élő sem válik azonban valamiféle ember feletti emberré. Ember voltából adódóan továbbra is hibázik, bocsánatot kér és megbocsát. Adott esetben beleütközik emberi korlátaiba, melyek segítik őt az igazságban járni, hogy újra meg újra tudatosítsa: Isten kegyelme által az, aki (vö. 1Kor 15,10). Tapasztalhatóan Istenben él és Isten őbenne, de törékeny cserépedényben van ez a kincse, hogy a nagyszerű erőt ne magának tulajdonítsa (vö. 2Kor 4,7), és szerető együttérzéssel legyen mások iránt. Az ember szelleme szinte folyamatos békét élvez a Királynál, képességei (értelem, akarat) azonban újra meg újra visszatérnek a külső lakásokba küzdeni. Elkerülhetetlen a jóért folytatott harc, mivel még a földön él. Ezentúl is szenved kísértéseket, de olyannyira be van töltve Isten szeretetével, hogy nem kíván mást, csak Őt. A béke és öröm a Szentlélekben immár osztályrésze, amelyet folyamatosan élvezhet, kisebb megszakításokkal, mert néha az Úr rövid időre újra és újra megengedi, hogy az ember szelleme is a hetedik lakáson kívül harcoljon képességeivel együtt. Őáltala, Ővele és Őbenne küzd. A szeretet életét éli, és minden szeretet, amit tesz, az által, Aki magához vonta őt végtelen irgalmában. Hosszú és fáradságos az út idáig, de megéri belevágni, és a kegyelem erejében vállalni a küzdelmeket, hogy alkalmassá váljon az ember ennek a titoknak befogadására, amely olyan ajándék benne, amit csak ki kell bontania.
Szent Teréz többször hangsúlyozza, hogy az Úr mindenkinek megadná a szemlélődés kegyelmét, ha az ember készen állna annak befogadására. „Így hát, közületek, aki nem mond le mindenéről, amije csak van, nem lehet a tanítványom” (Lk 14,33) – mondja Jézus. Szentünk kiemeli, hogy a tiszta szív és a szeretet cselekedetei mellett ez a „mindenről való lemondás” készíti bensőnkben az utat a bennünk lakozó Úr megtapasztalásához, aki nemcsak egy akart lenni közülünk, hanem egy akar lenni velünk (vö. Jn 17,21). Az elengedés művészetében, mintegy kibontjuk a bennünk lévő ajándékot, hogy ne csak tudjuk: Ő bennünk van, hanem a hitben meg is tapasztalhassuk. Belső irányultságunk ekkor háromszázhatvan fokos fordulatot vesz, s a földi javaktól az örökkévaló Javak felé fordul, és azokra kezd irányulni. Benső vándorlásunk során lassanként így tisztul meg szeretetünk a helytelen önszeretettől, és lesz képes befogadni a benne lakozó valódi Szeretetet, aki már réges-régen lakást vett benne.
A hét lakás a teljességet jelöli, amelyre az ember a kegyelem segítségével földi élete során eljuthat. Szent Teréz azonban kijelenti, hogy ennél sokkal több lakás és számtalan szoba van (vö. BV Epilógus 22), mellyel jelzi, hogy ahány ember, annyiféle lehet a belső tapasztalás, és hozzátehető, hogy rendkívül sokféle módon nyilvánulhat meg a kegyelem az egyes emberben. Szent Teréz úgy élte meg Isten ajándékait, ahogyan A belső várkastélyban leírja, de minden ember másképpen foghatja föl a benne működő kegyelmet, és ezért egészen másképpen tapasztalhatja meg azt. Ez a kegyelem gazdagságát és az emberek különbözőségét mutatja, a lényeg azonban ugyanaz: tapasztalható egyesülés a szeretetben Istennel a szív csöndességében.
Szent Teréz elsősorban a megszentelő kegyelem állapotában élőkhöz szól (vö. BV 7.1.5), akik szeretnének személyes szeretetkapcsolatba lépni az élő Istennel, és erre buzdítja is őket. Aki a lelki életben nem halad, az visszaesik. Ha elkezdtük vándorlásunkat a lelki lakásokban, akkor észrevesszük, hogy túlságosan hosszan egyikben sem verhetünk tábort, viszont ameddig el nem jött az ideje, elhagyni sem áll módunkban azt. Szentünk szerint a negyedik lakástól kezdve már nemcsak rajtunk múlik, hogy beléphetünk-e a kiszemelt lakásba, hanem egyedül az Úr nyithatja ki nekünk a kaput, mivel ott már kezdődik a szemlélődés, amelyről Szent Teréz állítja, hogy kizárólag Isten ajándéka, mi csak föl tudunk rá készülni, hogy megadhassa nekünk. A lakások körkörösen veszik körül a Király lakását, a hetedik lakást (vö. Bv 1.2.8). Nem nyílegyenesen lépkedünk tehát egyik lakásból a másikba. Folyamatosan vívjuk csatáinkat, mígnem Isten elvezet bennünket az adott lakásban a szeretet győzelmére, és kinyílik számunkra egy újabb lakás, ahol azután másfajta küzdelmek várnak majd ránk. Ez így folytatódik egészen a hetedik lakásig, ahol a Király lakozik. Ha bevitt minket oda, akkor az ember szelleme szinte folyamatosan Vele marad, miközben érzékei és képességei újra meg újra kimennek a külső lakásokba harcolni. A küzdelem tehát megmarad, de más minőségben folyik, hiszen az ember szelleme már békét élvez a Királynál.
Életünk során folyamatosan vándorlunk egyik lelki lakásból a másikba, annak megfelelően, amire fejlődésünk és a ránk bízott feladatok szempontjából éppen szükségünk van. Jézus, aki maga az út és a társ, vezet minket a Szentlélekben. Akit elvitt a negyedik lakásba, az utána már másképpen látogat el az előző lakásokba, mint ahogy korábban azokban élt, hiszen újabb tapasztalatokkal gazdagodott, amelyeket mindenhová visz magával. Hasonlóképpen, akit a Király bevitt a hetedik lakásba, az már nem ugyanúgy keresi föl a negyedik lakást, mint az előtt, mielőtt bebocsátást nyert volna a hetedikbe. Bár vándorlunk a lakásokban, minőségileg másképpen fogjuk föl az ott kapott kegyelmeket, ha már jártunk a Királyhoz közelebbi lakásokban. Otthonosságra is szert teszünk bennük, és szívesen élünk az egyes lakásokban kapott értékekkel. Ha például valaki otthon van a hetedik lakásban Isten ajándékaként, szelleme az Úrban örvendezik, attól még képességei (az értelem és az akarat) nem hanyagolhatják el például az első lakásban megismert értéket: a helyes önismeretet. A második lakásban szerzett tapasztalat szintén maradandó számára: jó, ha időről időre megnézi, hogyan áll a földi dolgokhoz való viszonyulásában, nem támadt-e föl benne rendetlen ragaszkodás valamihez. A különbség a második lakáshoz képest itt, a hetedikben: hogy amikor egy-egy ilyen dolgot letesz, az már nem jelent számára fájdalmat, hanem öröm tölti el Istenben. Lelkiismeret-vizsgálatra mindvégig szükségünk van, ameddig a földön élünk. Ha pedig úgymond a becsületébe gázolnak, akkor az e fölött érzett fájdalom, amely a harmadik lakásban teljesen földre terítette őt, a hetedikben már vagy egyáltalán nincs, vagy nem tart sokáig, és nem olyan éles, mint amikor a harmadik lakásban élt. Más ellátogatni egy-egy lelki lakásba, és más ott élni. Ezt elsősorban a Szentlélek irányítja bennünk annak megfelelően, hogy ki-ki mennyire szánta el magát a szeretetben való növekedésre.
A haladás nem feltétlenül azon mérhető le, ki mivel és mennyit küzd, hanem az Isten iránti szereteten. Ezért nem érdemes árgus szemekkel figyelni, vajon melyik lakásnál tarthat az ember. Ha az a vágya, hogy Istennel legyen, és szeretetből megteszi, amire éppen képes (időt szán a kötetlen személyes imára, tisztán őrzi a szívét, a szeretet cselekedeteit éli és a rendetlen kötődésektől való elszakadásra törekszik), akkor ennyi elég. Jézus kíséri őt egyik lakásból a másikba. Nem szabad haragudnia magára, hogy „még mindig itt vagy ott tart”, mert ha megteszi a maga részét, akkor a kegyelem minden mást kipótol. – Mi szolgálja jobban a szeretetet? – erre a kérdésre jó keresni a választ. S ha ennek megfelelően cselekszik, akkor akaratlan hibái is javára válnak.
A szemlélődés nem lehet öncél – tanítja Szent Teréz. Nemcsak azért adja azt az Úr, hogy az illető boldogságát szolgálja, és már itt a földön elkezdje élni az örök életet, s ne legyen más dolga, minthogy zavartalanul élvezze a menny örömeit, hanem fölvértezi őt a még nagyobb küzdelemre az apostoli munkában, éljen bár sajátos klauzúrában (például beteg ágyhoz kötötten, börtönbe zárva vagy önszántából egy klauzúrás kolostorban). Ezért a hetedik lakásban élőknek, más síkon ugyan, de folytatódik a küzdelmük. Felejtse el a pihenést, akit az Úr bevitt a saját lakásába – írja Szent Teréz (vö. BV 7.4.6). Az Úr válogatott harcosa lett, és mint ilyen, sokkal nagyobb erőbedobásra kötelezi őt a szeretet, amelyben része van.
A kegyelmet nem mi idézzük elő magunkban, ezért nem akkor vannak a belső megtapasztalások, amikor mi akarjuk. Ha ezt mindig szem előtt tartjuk, és nem törekszünk másra, mint Isten szeretetére s embertársaink szolgálatára, akkor bármelyik lakásban is tart bennünket az Úr, jól élünk ott, s kedve telik bennünk. Mi mást akarhatnánk még? Ne a szellemi örömökért kérjük a szemlélődés kegyelemeit, hanem azért az erőért, amelyet annak révén a szolgálathoz nyerünk – ajánlja Szent Teréz (vö. BV 7.4.14). „Erre való az imádság (…); erre való (…) a szellemi házasság, hogy belőle mindig művek és művek szülessenek” (BV 7.4.6).

Hogyan közelítheti meg a mai ember a középkor nagy misztikus egyházdoktorának tanítását az ima és az élet egységéről? Szent Teréz egyik leánya, egy mai kármelita nővér siet ebben az Olvasó segítségére.

Tartalomjegyzék:

Előszó
A régi ember keresztre feszíttetik Krisztussal
„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46)
A lélek Isten által történő ébresztései
Látomások, hallomások
Elragadtatás a Szeretetben
A szellem röpte
Ujjongás a Szentlélekben
Elmélkedés a szemlélődésben?
Jézus embersége kapocs
A bennünk rejtőző Kincs
Isten kezében vagyunk
Az alázat: az igazságban járás
Égő vágyakozás Isten után
„Én a Kedvesemé vagyok, és ő az enyém” (Én 6,3)
„Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem” (Gal 2,20)
A várban béke van
„Emészt a buzgóság házadért” (Zsolt 119,139)
Kegyelem a kegyelemben
Harmóniában élő ember
Isten rabszolgája a szeretetben
Életét adja barátaiért…